2009. március 16., hétfő

Pótlás

Lemerültek az elemek, csalós képek lesznek.
Pedig ettünk.
Kétszer is.
Egyszer lasagne-t.
Másszor pedig hot-pan-foodot.

Lássuk az előbbit: lasagne - 3 főre

250 g tészta (olvastam olyat, hogy lebbencstészta is jó, persze, tiramisuhoz pedig aranka krémpor)
500 g darált sertéshús
1 hagyma, 1 fokhagyma
1 konzerv paradicsompüré
3 paradicsom
1 cukkini
250g gomba
Besamelhez liszt, tej, vaj
fűszerek.

Tehát. A húst megpirítottuk az apróra vágott, üvegesre sült hagymákon, aztán pedig - úgynevezett blöffidőpontban - felöntöttük a paradicsompürével, konzervnyi vízzel, fűszerekkel. Fedő alatt rotyogtattuk, let it be.

Egy másik serpenyőben megfőztük az ízlés szerinti formákra vágott zöldségeket és gombát. Ez a cukkini és a paradicsom esetében kockákat, a gombánál szeleteket jelentett. Fűszer. Addig főztük, amíg jól össze nem esett minden.

Újabb edényben besamelt készítettünk. Ehhez kell tej, valamennyi, vaj szintén és liszt, hogy valamennyire besűrűsödjön. Ezt felesben hozzákevertük a húshoz és a zöldségek-gombához.

És akkor a végéhez közeledünk. Jénai vagy azzal kompatibilis edénybe felváltva: hús-tészta-zöldség-tészta. Megoszlanak a vélemények, hogy mivel kell kezdeni és mivel befejezni. A lényeg, hogy ha tészta a vége, akkor érdemes hagyni rá besamelt, ha mégsem, akkor egész érdekes állagúra és színűre sül - tapasztalat. Vagy be kell áztatni tejbe.

Nade akárhogyis, sütni, amíg jónak nem tűnik. Megszórni sajttal Nekünk kicsit korán tűnt úgy, erős aldente.

Utóbbi: hot pan-food - 5 főreA kép illusztráció

80 dkg csirkemell
10 db krumpli

Tudni érdemes. A DIY-ételeknél menet közben kb. jól lakik az ember, elsőre kevésnek tűnnek az adagok, elég lett.

A krumplikat megmostuk, cikkelyekre vágtuk, megsóztuk. Ennek temérdek idő kell, majd annak idején a hot-pan-ben lehet fedő alatt is.

A csirkemelleket vékony szeletekre vágtuk, klopfolni is lehet, mint megtudtam, ennek nem csak a vastagság szempontjából van értelme. Besózni. 3 féle pácot csináltunk: olaszfűszereset, tejes-fokhagymásat és mézes-mustárosat. Az olaszfűszereshez kellett olaszfűszer, friss rozmaring, és olivaolaj. A tejes-fokhagymáshoz pont ezek, a harmadik is nomen est omen kevés olajjal. És akkor a lényeg: a beizzított hot-pan köré kell állni, áhítat és sütés, közben ismerkedni, enni, ami már készen van.

És akkor egy tisztázott félreértés: Ez jön, Tom Waits tényleg nem. Ennek pedig nemrég hallottuk egy remek cover-jét.
Legközelebb lesz fénykép is. Pedig tényleg finomak lettek, a tejespác pláne!
DIY - Do It Yourself

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése