Tehát akkor a húsleves hozzávalói 3 személyre, de maradt
két csirkecomb
leveszöldség
15 dkg csirkemáj
másfél leveskocka
friss petrezselyem
Ebből levest készíteni meglepően egyszerű, nem is hittük volna. Egy nagyobb lábasba - lábosba? - beletettük a csirkecombokat, és öntöttünk rá vizet. Bőven. Kicsit így melengettük, aztán intuitív alapon beledobáltunk minden mást: májat, zöldségeket, leveskockát, sót, a petrezselymet majd csak a legvégén. Fedővel főztük, lobogtattuk, kóstolgattuk. Egyszercsak kezdett íze lenni, akkor tovább főztük, legyen még több.
Közben a maceszgombóc hozzávalói
maceszliszt - erre még kitérek
két tojás
olaj, só, petrezselyem, víz
Maceszlisztet még a szakboltokban - Rotschild - sem lehet kapni, biokóserpászkát nagy nehezen igen. Azt őröltem, kézzel, porrá zúztam. Amíg bírtam, itt nincsenek adagok. Annyit használtam belőle, amennyit két tojás, két evőkanál olivaolaj és négy evőkanál víz és a petrezselyem keveréke elbírt - de vigyázat, a cucc duzzad, dagad. Ebből aztán kis gombócokat csináltam, forró, leveskockás vízben megfőztem. Ezt persze lehet a levesben is csinálni, csak úgy tűnt, ott erre kevés hely lesz. Szóval ezt két külön edényből tálaltuk, így ni:
És akkor a második fogás hozzávalói
40 dkg tészta - fusilli
35 dkg főtt, füstölt tarja (nem szeletelt)
1 cukkini
1 padlizsán
6 paradicsom
1 paradicsomkonzerv
6-7 gomba
sajt
só
És akkor a második fogás hozzávalói
40 dkg tészta - fusilli
35 dkg főtt, füstölt tarja (nem szeletelt)
1 cukkini
1 padlizsán
6 paradicsom
1 paradicsomkonzerv
6-7 gomba
sajt
só
Az egyenesen Rómából érkezett tésztát - - meg kell főzni, ott nincs sok bonyodalom. Öt paradicsomból és a paradicsompüréből készítettünk sugót, paradicsomszószt, hozzátettük a felkockázott tarját, majd félretettük. A zöldségeket és a gombát karikákra vágva, megfűszerezve meggrilleztük, ezt is félretettük, pedig nincs is ennyi hely a konyhában, csak hát a főzéseink nem mindig racionalizáltak. Jénaiba aztán mindezt belerétegeltük: tésztát alulra, rá a zöldségeket, rá a paradicsomos tarját. Ilyen lett. Kicsit sütöttük, majd reszelt sajttal folytattuk.
Íme a végeredmény tálalási metszete:
Jóétvágyat! Goofing on ElvisÍme a végeredmény tálalási metszete:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése