2009. május 31., vasárnap

Spanyolnátha

Utóbb derült csak ki, hogy spanyol csirkét ettünk. Öten. Rengeteg combból. Meg brokkoli-krémlevest.

Utóbbit előbb.
Ehhez érdekes módon kell krumpli, hámozva, mosva, puhára főzve. Meg brokkoli. Azt nem kell hámozni, a többi viszont szintén. Lehet ugyanabban lábosban is. Só. Nihtfordémkind nohdácu leveskocka. Arányok: négy krumpli, egy brokkoli. És ha már puha, akkor a vizet leöntve botmixolni, tejjel, vízzel felváltva felönteni, amíg kívánt sűrűségű nem lesz. A miénkben szinte megállt a kanál. Croutonnal tálalva fogyasszuk. Ami nem más, mint kockákra vágott pirítós. Ígyni:Előbbit utóbb.
A hét csirkecombot félbe, így már tizennégyről beszélünk, ezeket szépen megmosni, befűszerezni ízlés szerinti mennyiségű sóval, szójaszósszal. És mivel valahogy sosem sül meg semmi a sütőben, ezért egy kevés olajon, serpenyőben előpírít. Aztán beleforgat kb fél üveg (2-3 dl?) ketchupos-két-három kiskanalas mézes elegybe. És aztán a sütőbe be. 200 fokon, időnként forgatva, a kecsápos lével locsolgatva szerintem egy óra. Rizzsel, sok szalvétával.
Igazából bevalljuk, ez egy főző-tribute. Szóval felteszünk egy tribute-ot, mögé meg egy igazit. És akkor akik tényleg főznek.

1 megjegyzés:

  1. Ha a brokkolilevesről először nem öntitek le a levet, akkor utána nem kell vizet adni hozzá. Viszont ha nem tudjátok, hogy majd mennyi lére lesz szükség, akkor pedig érdemes leönteni egy részét pohárba, és utána szükség szerinti mennyiségben visszaönteni.
    A leveskockáról inkább nem mondok semmit.

    VálaszTörlés